I. rész 

Kellemes nyári délutánon kint feküdtem a kertben. Volt a kertünk jobb részén egy kút, nem volt benne víz évek óta. Sokszor sétáltam el mellette, néha leültem a szélére. Ma is így történt, felkeltem a fűről és odasétáltam a kúthoz. Leültem a szélére és belenéztem. Felakartam állni de egy rossz mozdulattal beleestem. Hirtelen rózsaszínes fény vet körül majd eltűnt. A kút aljában voltam. Nagy nehezen kimásztam a kútból de már nem a kertünkben voltam, hanem egy csodálatos réten tele fákkal. A nap csodálatosan sütött a lágy szellő megfodorta  a hajam. Gyönyörű látvány volt. Gondoltam körülnézek. Elindultam az erdő felé. Hosszas sétálás után 4 alakot láttam meg. Közelebb mentem és így láttam hogy két lány és két fiú ülve beszélgetnek. Bátorságot vettem, és elindultam feléjük. Észrevettek és felálltak, az egyik fiú rám akart támadni egy nagy éles kardal, de az egyik lány megállította. Odajött hozzám és ezt kérdezte:

- Szia! Ki vagy? Az én nevem Kagome, ők pedig a barátaim: Inuyasha, Sango, Miroku, és ez a picike Shippo. – mondta mosolyogva a lány.

- Szia! Kátya vagyok. Nem tudom hogy kerültem ide, de beleestem a régi kutunkba.

- Á.. értem, én se idevalósi vagyok, én is a mi kutunkon keresztül kerültem ide, és együtt gyűjtjük az ékkőszilánkokat.

- Az meg micsoda? – kérdeztem

- Majd elmesélünk mindent, gyere ülj le közénk.

- Köszönöm

- Akkor már mindent értek köszi hogy elmondtátok.

- Nem szeretnél velünk tartani? – kérdezte Kagome

- Hát ha nem zavarok akkor szívesen.

- Szellemszagot érzek, és ez Sesshomarué! – kiáltotta Inuyasha

- Én is érzek valamit, az hogy lehet?- kérdeztem

- Te érzed a szellemek illatát? – kérdezte Inuyasha

- Úgy tűnik igen.

Erre a többiek elcsodálkoztak.

- Igen úgy tűnik nem vagy teljesen halandó mert nem jutottál volna át a kúton keresztül. Így megeshet hogy rendelkezel némi kisebb erővel. – mondta Miroku

Az említett személy megjelent.

- Nocsak öcsikém, még egy halandóval csapod a szelet, ejnye már nem elég neked az a lány?- mondta gúnyosan.

- Ki ez?- kérdeztem

- Ő Inuyasha bátyja, a neve Sesshomaru. Már el is kezdték a csatát, mindig ezt csinálják ha találkoznak. - mondta Kagome

- Értem

Figyeltem Sesshomaru minden mozdulatát, nem tudom de első látásra valami érzés megfogott benne, nem tudom mi lehet az.

- Majd legközelebb meghalsz öcsi! – mondta Sesshomaru majd felém fordult és mélyen a szemembe nézett én is a szemébe néztem, majd elment. Követni szerettem volna, valami belülről hajtott hogy menjek utána de mégse. Este tábort vertünk. A többiek már aludtak, de én még nem tudtam elaludni, Sesshomaru járt a fejembe vajon miért nézett  így rám, mosolyogva néztem hogy Inuyasha és Kagome egymás karjaiban alszanak. Később engem is elnyomott az álom. Másnap reggel útra keltünk. Út közben Inuyasha hirtelen felkapta a fejét.

- Te is érzed Kátya?

- Igen, itt egy szellem lehet.

Egy hatalmas nagy erejű szellem lépett ki a fák közül.

- Most végetek van!! Adjátok ide  a szentékkő szilánkjait és meghívlak titeket ebédre!- mondta a szellem

- Azt már nem!!- ordította Inuyasha és már támadásba lendült

A többiek is ugyan így tettek. Kagome a nyílvesszőt feszített ki, Sango csontbumeránggal, Miroku pedig az örvényel.

- Kátya bújj el!- kiabálta a szerzetes

Mivel sajnos nem tudtam segíteni a barátaimon egy búvóhelyet kerestem, de amire találtam egyet egy másik szellem jött felém és rám támadott. Mire kiabálhattam volna a többieknek, a szellem egy suhintásra több száz méterre dobott. Csak repültem a fák között, és végül nekicsapódtam egy hatalmas kőnek. Nagyon fájt, éreztem hogy a vérem lassan folyik ki testemből, úgy éreztem itt a vég majd lassan elhomályosodott minden. Kinyitottam a szemem. Egy ismeretlen helyen feküdtem, nem tudtam hol vagyok. Óvatosan felültem de ez nagy fájdalmak árán sikerült. Láttam, hogy valaki ellátta a sebeim és bekötözte azokat. Egy kislány szaladt ide hozzám.

- Szia! Az én nevem Rin!Már jobban vagy? – kérdezte a kislány

- Szia! Kátya vagyok. Köszönöm, már egy kicsit jobban vagyok. De hogy kerültem ide, és ki látta el a sérülésemet?

- Sesshomaru-sama hozott téged ide majd ellátta a sebeid. – mondta Rin

,,Tehát Sesshomaru  hozott ide, de hogy lehet az ,hogy bekötözte a sebeim hiszen nem kedveli a halandókat, de úgy látom ,hogy ez a kislány is halandó mint én” Nem volt sok időm gondolkodni mert megjelent Sesshomaru és nyomában egy zöld békára hasonlító furcsa szerzettel.

- Látom már jobban vagy. – mondta ridegen

- Igen, köszönöm!

- Nem kell megköszönni, csak egy ostoba halandók szereznek ilyen súlyos sérüléseket – majd elfordította fejét mert én mélyen a szemébe néztem.

- Nem hinném hogy teljesen halandó lennék, mert rendelkezek egy kisebb erővel de még nem tudom használni, de a szellemek szagát megérzem ha közelben vannak.

- Én is éreztem rajtad hogy nem lehetsz teljesen halandó, de akkor is egy ostoba halandó vagy a számomra. Miközben ezeket kimondta, nagyon elszomorodtam. Nagyon megkedveltem az első pillanat óta de nem tudom miért, pedig sohase beszéltünk, valami megfogott benne. Lassan esteledett, a tábortűz már ropogott. Rin ideszaladt hozzám és az ölembe ült.

- Énekelnél nekem valami szépet? – kérdezte

- Persze! Rámosolyogtam a kislányra, majd elkezdtem énekelni.

,, Aludj gyermek, aludj hát”…………

Mikor végeztem Rin már az ölemben szunyókált. Szép lassan lefektettem a fűre nehogy felébresszem, majd újra a tüzet bámultam.

- Szépen énekelsz. Látom már Rin nagyon megkedvelt téged. – mondta az ismerős hang

- Köszönöm

- Miért köszönsz meg mindent?

- Nem tudom, mert hálás vagyok ha valamiben megdicsérnek vagy segítenek és ezt meg kell köszönni.

Erre Sesshomaru megeresztett egy halvány mosolyt, amit eddig nem láttam tőle de ez a mosoly melegséget árasztott testembe, így még helyesebben nézett ki. Nagyon örültem ennek a mosolynak. Másnap reggel elsétáltunk Sesshomaruval a patakhoz hogy kitudja cserélni a kötéseket. Leültem. Sesshomaru letérdelt mellém és nekilátott a sebeim átkötözésének. Mindvégig figyeltem őt hogyan csinálja. Gyengéden érintett, olyan jó érzés volt, melegséget éresztem. Lassan átkötözte az összes sebemet.

- Miért nézel így rám? – kérdezte Sess

- Mi? ........  ja semmi csak …… néztem hogy csinálod

- Na gyere segítek felkelni – mondta

- Köszi, de megpróbálok egyedül felkelni

- Ahogy akarod

Óvatosan készültem felállni de nem nagyon ment a fájdalmaim miatt ezért megbotlottam és Sesshomaru karjaiba estem. Éreztem teste melegségét, ahogy kezei védelmezően elkaptak, csodálatos érzés volt.

- Bo .. ….bocsánat!

- Semmi baj, sejettem hogy nem fog egyedül menni, nagyon legyengültél a halandók ilyen gyorsan nem épülnek fel. – mondta kicsit lágyan

- Miért mindig halandónak szólítasz, van rendes nevem is. – mondtam kicsit durcásan

- Jó akkor mond meg mi a neved,  majd elválik hogy foglak szólítani

- Kátya

Karjaiban vitt vissza a táborba. Az út során többször elpirultam. Pár nap elteltével lassan begyógyultak a sebeim. Azóta pár szót váltottunk Sesshomaruval így egy kicsit jobban megismertem. Este nagyon hideg lett, Rint magamhoz öleltem nehogy megfázzon, de én nagyon dideregtem. 
 
 
 

- Fázol? – kérdezte Sess

- Nem

- Legalább ne hazudj nekem. Majd levette prémjét és rám terítette.

- Köszönöm, de te így nem fogsz megfázni?- kérdeztem

- Én szellem vagyok nem olyan hamar fázok meg mint a halandók

- Értem! – mondtam mosolyogva és mélyen a szemébe néztem. Ő is visszanézett a szemembe, azt hittem ott helyben elolvadok a lágy és érző tekintetétől. Másnap útra keltünk. Hosszas sétálás után egy falut láttunk meg. Mire beértünk a falu közepére tele volt a hallott falusiak testével. Szörnyű látványt nyújtott ami a szemem előtt volt. Sajnáltam szegény embereket hogy így végződött a sorsuk.

- Itt járt Naraku, nem is olyan rég de még mindig érzem a szagát. – mondta Sesshomaru

- Én is érzem a gonosz jelenlétét. – ahogy ezt kimondtam megjelent egy férfi hosszú fekete haja volt és erről már felismertem hogy ez Naraku, mert Inuyasháék elmondták hogy néz ki.

- No lám csak! De örülök hogy látlak Sesshomaru!- mondta gonoszul vigyorogva

- Naraku!!!! Hogy kerülsz ide? De nem is bánom hogy találkoztunk mert így előbb végezhetek veled.

- Látom nem vagy egyedül. Ki ez a halandó lány? Csak nem hogy szerelmes lettél egy halandóba? – nevetett gonoszul

- Kátyát hagyd ki ebből!!!! Gyere és küzdjünk meg te féreg! – kiabálta Sess majd hozzám fordult:

- Bújjatok el mert itt mindannyian veszélyben vagytok, te még nem ismered milyen nagy ereje van Narakunak

- De… én nem akarlak itt hagyni, nem szeretném ha valami bajod esne!! – mondtam félig sírva

- Menj !!!!!!!!Ne félts engem, nem fog olyan hamar engem megölni

Gyorsan megfogtam Rin kezét és futni kezdtünk az erdő felé. Aggódtam Sesshomaru miatt, féltettem nehogy valami baja essék. Elértünk egy tisztáshoz.

- Mindenki megvan? – kérdeztem

- Jaken még nincs itt. – mondta Rin

- Már itt vagyok. – felete az említett személy

- Ti maradjatok itt, én visszamegyek és segítek Sesshomarunak! – mondtam

- Halandó maradj itt, csak bajt hoznál nagyuramnak nem tudna kocentrálni és így meg is halhat! És ezt én nem hagyom hogy egy halandó miatt haljon meg a nagyuram ezért maradj itt! – mondta a szolga

- Igazad van.

Pár óra múlva megérkezett  Sesshomaru, azonnal felálltam és odarohantam hozzá és megöleltem.

- Sz………..

- Ó……. Bocsánat……hiszen megsérültél

- Semmi komoly, hamar rendbe jövök

- El kell látnom a sebeidet, hagy segítsek!

- Rendben

Elmentünk egy kis tóhoz. Ott nekiláttam a sebeit bekötözni, szépen finoman nehogy fájdalmat okozzak neki. Mikor végeztem észrevettem hogy figyelt engem lágy tekintetével. Erre elpirultam.

- Kész is van, pihened kell, szerencsére nem olyan súlyosak a sebeid

- Köszönöm – mondta lágyan

Nem tudtam megállni hogy ne adjak egy puszit az arcára és ezért megpusziltam, ebbe újra belepirultam.

- Ezt miért kaptam? – kérdezte furcsán de mégis lágyan

- Hát ….. mert megvédtél Narakutól és ezért hálás vagyok neked. –mondtam paprika vörös arccal.

Rámosolyogtam és ő is visszamosolygott. Vissza indultunk a táborba. Pár nap elteltével Sesshomarunak a sebei begyógyultak, majd tovább indultunk. Egy szép tisztásra értünk ahol nem messze volt egy gyönyörű vízesés. Kihasználtam az alkalmat és elmentem fürdeni de előtte szóltam Sesshomarunak. Mikor odaértem lágyan belenyúltam a vízbe, kellemes langyos volt. Levetettem a ruháimat és belecsobbantam a vízbe. Miközben úszkáltam észrevettem hogy valaki figyel a bokrok mögül. Először nem tudtam ki az de rájöttem mert egy prém látszódott  a bokor mögül, így már tudtam hogy Sess leskelődik. Mikor végeztem kimentem a partra felvettem ruháim és visszasétáltam a táborba. Ott Sesshomaru ült nyugodtan mintha semmi sem történt volna ezért nem is hoztam fel a témát. Második nap is itt maradtunk. Estefele újból elmentem fürdeni. Ledobtam ruháimat és belesétáltam a vízbe. Hirtelen hátulról azt éreztem hogy egy izmos kar átfogja derekam. Még nem fordultam meg, mert aki mögöttem volt lágyan elkezdte csókolni a nyakam. Bizsergés fogott el. Szép lassan megfordultam és láttam hogy Sesshomaru volt mögöttem. Izmos testén szépen lecsurogtak a vízcseppek. Egymás szemébe néztünk, majd finoman felemelte államat és arcunk egyre közeledett egymáshoz és forró csókolózásba kezdtünk. Melegség járt át, a csókja finom meleg volt, nyelvünk teljesen összegabalyodott.