Hokano Sekai: Édesebb egy álomnál... - by Ly
- Miroku! Szállj már le rólam! Nem tudod, hogy hol a határ…- Sango dühösen csapta be maga után az ajtót, ha lett volna… így csak egy régi poros függöny hagyott nyomott a szerzetes képén.
A többiek messziről figyelték az eseményeket:
- Te szerinted mikor jönnek már össze?- sóhajtozott Kagome.
- Ha engem kérdezel, szerintem soha.
- Inuyasha, ne legyél ennyire pesszimista!
- Ccc.- a fiú elgondolkodott- Az meg mit jelent?
- Mi mit jelent?- nézett rá a lány.
- Hát az az esszimiska…
- Te hülye! Az pesszimista!
- Jól van na…de mit jelent?
- Neked azt túl hosszú lenne elmagyarázni. – megint csak sóhajtott.
- Miért? AZT GONDOLOD HOGY OSTOBA VAGYOK?!
- Eltaláltad.
- MIII?!
- Nem fejeznétek már be a civakodást?
- Shippou, te ne szólj bele! Még túl kicsi vagy ehhez!- ordított Inuyasha.
- Már miért lenne? Hagyj tudja meg, hogy milyen utálatos vagy.
- Ne sértegess!!! TE csak egy hisztis, kis …
- ÉN HAZAMEGYEK!
Sango egy ideig hallgatta őket, majd lefeküdt, és a plafont nézte.
„Remélem a holnapi nap fényesebb lesz, mint a mai…”
Az járt a fejében, hogy lassan féléve van együtt Inuyasháékkal, és Narakut még mindig nem kapták el, és az öccse Kohaku nem emlékszik a saját nővérére… megakarja menteni, minden áron! Képes lenne a barátait is elárulni azért, hogy Kohaku végre felszabaduljon? Egyre több és több kérdés merült fel, amikre nem talált választ, vagy inkább nem akarta tudni a választ…”Vajon mi lesz, ha újra találkozunk Narakuval? Győzünk vagy veszítünk? És ha összegyűlik az ékkőszilánk, akkor Kohakuval mi lesz, hiszen az ő testében is van egy?” Lassacskán elnyomta az álom.
A lány arra ébredt, hogy a nap már magasan ját az égen. Szaporán felkelt, és elindult megkeresni a többieket.
- Szia Sango! Jól aludtál?- köszöntötte Kagome.
- Mondhatjuk úgy is.
- Akkor jó. Inuyashát nem láttad?
- Nem. Még beszélő viszonyban vagytok a tegnap este után?
- Öööö…izé…hát…tudod…
- Mi történt? Valami baj van?
- Ááá, dehogy. - vörös fejjel rohant el.
Sango elkerekedett szemekkel nézett utána.
Miroku elment mellette, nem szólt semmit, sőt igen komor volt.
A lány most már tényleg nem értett semmit.
Inuyasha Shippouval ’együtt’ ment el a közeli faluba élelemért. Kirara kedvesen fogadta gazdáját.
- Te érted mi folyik itt? - simogatta meg a kismacskát.
Kellemes idő volt, és még a szellemek sem támadtak. Sango vidáman szedett pár virágot a réten, rég volt ilyen nap, amikor egy kicsit pihenhetett.
Mire visszaért, Kagome már valami finomat főzött. Inuyasha el sem szakadt az edénytől, amikor megtudta neki valami különlegesség készül… instant tészta.
Miroku az egyik fa tövében ült. Sango odament hozzá, de a fiú rá se nézett.
- Haragszol rám?
- Miért gondolsz ilyesmire? – kérdezte a szerzetes, de nem nézett a lány szemében.
- Egész eddigi idő alatt hozzá sem szóltál, sőt nem csináltál semmi olyat…szóval érted, akkor már baj lehet.
- Tudod…
- Kész az ebéd!
- De hiszen dél már elmúlt!- ugrott fel Shippou.
- Akkor legyen uzsonna, mert a vacsorához túl korán van.- mosolygott.
Miroku felállt, és faképnél hagyta Sangot.
Az idő telt múlt /másképpen pár órával később/:
- Nincs kedvetek egy kicsit sétálni?- ajánlotta fel Kagome.
- De menjünk!- örvendezett Shippou.
- Elkísérlek titeket. - ’ jelentkezett ’ Inuyasha.
- Te Sango?
- Menjetek csak, én maradok.
- Ahogy gondolod.
Elindultak…
- Te jó ég! Láttad? Inuyasha megfogta Kagome kezét, és megengedte hogy Shippou a vállán ülhessen!
De válasz nem érkezett.
- Miroku? Hol vagy?
Beletelt pár percbe, mire megtalálta. Szomorúan és magányosan ült a fűben. Sango nem mert oda menni hozzá, félt…
Miroku hirtelen felállt, és az égre nézett, majd Sangora.
- Szellemek!
A lány bólintott, és elszaladt a csontbumerángért. Mindketten felkészülten vártak a harcra, ami csakhamar kezdetét vette.
Több ezer különféle szerzet támadott fentről. Miroku ritkított a tömegen az örvénnyel, Sango pedig a többivel bánt el. Szépen haladtak, mikor már azt hitték végeztek velük, újabb adag bukkant fel.
Sango megsebesült, de észre sem vette, nem is fájt, tovább küzdött.
Mirokut ellepték a szellemek. Hiába próbált szabadulni, nem sikerült. Sango nem ért oda időben, elkésett. Az egyik démon hatalmas sebet ejtett Mirokun. A fiú hátraesett és felszúródott egy karóra. Pont a szívénél. A vér dőlt belőle… a lány letérdelt mellé és csak sírt. Várta, hogy vele is végezzenek a démonok, nem akart már harcolni, nem volt értelme…
- Mindig van valami amiért életben kell maradnod.
- Miroku.
- Mi lesz az öcséddel, ha meghalsz?
- De…
- Semmi de, legalább egyszer hallgass meg. - nagy nehezen préselte ki a száján a szavakat, már levegőt is alig kapott- Hidd el, a te időd még nem jött el…nekem kell mennem.
- Ne mondj ilyeneket! – Miroku megszeppent- Te mondtad, hogy mindig van valami amiért életben kell maradnunk, akkor most ne állítsd az ellentettjét! Meg fogsz menekülni, túl fogod élni…
A fiú nem válaszolt, egyre lassabban vert a szíve.
A lány nem hagyta annyiban:
- Hallasz még?!
- Sango. Megkérhetlek valamire?
- Mondd, bármit megteszek.
- Bármit?- gyenge, erőtlen vigyor jelent meg az arcán- Akkor először és utoljára…csókolj meg.
„Csók?!” Teljesen ledöbbent. De nem tudott már gondolkodni… hanem csak cselekedni… egyre jobban közeledett felé, végül az ajkuk összeért, és elcsattant a csók. Sango könnyei szaporán folytak végig az arcán…
- Ne sírj.
- Honnan tudod? Hiszen te is becsuktad a szemed? – húzta fel a szemöldökét a lány.
- Enyhén sós lé csöppent rá a számra…
- Öööö…
- Na jó hagyjuk.
- Szerintem is.
A szerzetes felé hajolt, már alig érezte a leheletét, egyre jobban kétségbe esett. „Hol vannak már Inuyasháék? Mért nincsenek most itt?”
Eközben:
- Még egy szőlőszemet?
- Már elég volt…- legyintett a kezével Kagome.
- Akkor valami mást?
- Köszönöm nem kérek.
- De én igen.
- Akkor hoz magadnak!
- Valamit megbeszéltünk…
- Ja persze. Elfelejtettem, de kiengesztellek. – Kagome Megvakarta Inuyasha füle tövét. „ Ennek egyik kutya sem tud ellen állni. „- Jöhet a has vakarás?
- Még szép…- mondta kielégülten Inuyasha.J
Sango nagyon félt, hogy túl későn érnek ide a barátai, és Miroku meghal.
Csak egy halk szuszogás jelezte, hogy még életben van a fiú. A lány az ölében tartotta és nem engedte el. Valami viszont nem hagyta nyugton… hova tűntek a démonok?!
Az ég hirtelen besötétült, hatalmas vihar támadt és annak közepében felbukkant Naraku.
- Úgy látom a korcs Inuyasha most nincs itt, milyen kár, pedig éppen végezni akartam vele. – nevetett- De ez is elég jó kis kedvcsináló… a szerzetes haldoklik. Úgy látszik, nem tudta megtörni az átkot a családjában. Milyen szomorú.
- De rohadék! Te tetted, te küldted ránk démonokat!
- Én? Dehogy. Most kivételesen nem. Pedig ezt akartam megcsinálni holnap, de így… át kell írnom valami másra, vagy halasszam a tervet egy másik napra? Meg kell néznem a noteszomban… hova is tettem. – közben újra nap porfelhő kerekedett - Ja megvan, odaadtam Kannának játszani…sajnos nem volt otthon más játék…mint az emberek élete.
Naraku eltűnt. Sango kővé dermedt. Nem hitt sem a szemének, sem a fülének. Kidülledt szemekkel nézett arra, ahol pár másodperce a szellem állt.
Miroku felszisszent.
- Tarts még ki! – mondta a lány, de a fiú nem hallotta.
- Szép kis élet, ugye?
Sango megfordult. Egy fehérhajú, fehérbe öltözött nő szólt hozzá.
- Te meg ki vagy?! – tápászkodott fel Sango.
- Az nem érdekes…
- Akkor mit keresel itt?
- Az nem érdekes…
- Miért szép ez az élet?
- Az nem érdekes… na álljunk csak meg. Erről akartam beszélni!
- Ezért kérdeztem.- Sango.
- Cseles. Most az egyszer sikerült, de legközelebb nem fog.
- Fogadjunk.- Sango.
- Jó. Egy tízes elég lesz? – kotorászott a zsebében- Na várjunk, már megint behúztál a csőbe!
- Jó vicc, mi?- Sango.
- Nem. Szóval válaszolva a korábbi kérdésedre… izé, ööö, elfelejtettem a szöveget, pedig olyan izgi volt!
- Gondolkozz!- Sango.
- Meg van… Hát nem örömteli ez a nap? Minden meg van ami csak kellett.
- Egyáltalán nem.- Sango.
- Hiszen ezt akartad!
- Én nem, dehogyis! Nem akartam ,hogy Miroku meghaljon!
- De vedd figyelembe a pozítivumokat is! Például Kagome és Inuyasha nem civakodnak, Shippou és Inuyasha között nincs ellentét. Miroku nem piszkált és fogdosott téged. Szerintem ez bőven elég.
- De miért kell SZENVEDNIE?! MIÉRT?!
- Már nem szenved…
- Mi?! MIROKU!!!
Odarohant hozzá. Már nem lélegzett és nem volt pulzusa. Meghalt. A lány sírva ráborult a tetemre. Nem akarta elfogadni, hogy ő már nincs többé.
- Miroku! Ezt nem teheted! Nem hagyhatsz itt engem, hiszen SZERETLEK!!!
Hirtelen valami forróság fogta el, valami kellemes… kinyitotta a szemét, de a látvány már nem volt az…
Óriási pofont kevert le valakinek, a titokzatos idegen pedig a földre esett.
- Nem hittem volna, hogy ezzel hálálod meg…
- Miroku? Te élsz?
- Hát ez az ütés után kétséges, de igen még az élők között vagyok.
- De… hiszen…akkor…- „CSAK ÁLMODTAM! Akkor minden csak álom volt, egy rémálom, hála az égnek…”
- Bejöttem, mert alvás közben kiabáltál. Nem tudtalak felébreszteni… és ezért megcsókoltalak.
- Meg…megcsókoltál? HOGY HOGY MERÉSZELTED?!!! - Sango egyre dühösebb lett.
- Tudod, miután azt mondtad szeretsz, kötelességem volt megtenni.
- Mikor mondtam én ILYET?!
- Álmodban… és az álmok az igaz érzelmeinket tükrözik…
- MIROKU!!! NE IS LÁSSALAK! –újra készenlétbe helyezte a kezét.
- Mi történt? - rontott be végszóra Kagome és Inuyasha.
- Áááá…semmi. - hátrált Miroku.
- Ti sem sietitek el a dolgokat! – vágta a kettő fejéhez.
- Mii?! Ezt hogy érted? – csodálkozott Kagome.
The End
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
