Csodás álmos reggel köszöntött Tokióra. Mindenki örült a szombati semmit tevésnek. De mégis egy kis kertvárosi lakásban nagy sürgés-forgás volt.

-         Anya hol van a matek könyvem? – kérdezte Kagome kissé idegesen – Inuyasha megint kiabálni fog mert elkésem.

-         Nem fogok hanem kiabálok. – szólt Inu a lány háta mögül.

-         Ááááááá…..!!!! Ne ijesztgess te fafej!! – csattant fel.

-         Te se engem majd megsüketültem!! – fájlalta füleit a hanyou.

Kagome már vörösödött a dühtől és vágott volna vissza valami csípős beszólással a füleivel kapcsolatban de ekkor Souta lépet be.

-         Hát te…..? – nézett Inura furcsán.

-         Kagomeért jöttem mennünk kell ékköveket keresni. – mondta a hanyou még mindig mérgesen.

-         Nem, nem mehetsz el!! – szól Souta aggódva.

-         És miért?? – kérdezték megrökönyödve mindketten.

-         Hát elfelejtetted, Houjuval mész kirándulni.

-         Óhhh jajjj ténleg teljesem kiment a fejemből.

-          És még nekem sem szóltál. – zsörtölődött a hanyou.

-         Hogyan ha elfelejtettem??? – ordította le Inu fejét amúgy is ideges miko.

Kacs hogy kimondta csöngettek. Souta ment ajtót nyitni. Addig Kagome és Inuyasha tovább veszekedtek. Az öcsike sietősen rohant be a konyhába és egy piros basketball sapkát vágott a félszellem fejére.

-         Héééé….ezt ..meg!! – kezdte volna Inu de Souta lepisszentette.

-         Sssssss.. itt van.

Még pont időben mert Houju jelent meg az ajtóban. Kissé tátva maradt a szája mikor Inut meglátta mivel köztudott hogy Kagomeval akart össze jönni.

-         Szia Houju. Ööööö…. Itt Inuyasha a parkban találkoztunk még régen. – próbálkozott Kagome de nem tudott olyan jól hazudni mint nagyapja. – Inu ő Houju.

-         Hello – köszönt Houju meglepődve.

-         Hello – nyögte ki magából Inu miután Kagome az oldalába bökött. Ugyanis a hanyounak nem tetszett a srác.” Féltékeny „J J

-         Bocs elfelejtettem szólni hogy vendégem lesz mikor elfogadtam a meghívásodat. – vörösödött ki a miko. - Velünk jöhet??? – mosolygott rá kedvesen hogy biztosra menjen .

-         Rendben – mondta Houju mivel nem akarta elszomorítani a lányt. Majd ránézett Inura és kirázta a hideg azoktól a borostyán sárga szemektől.” Borostyán sárga szemek nagyon fura.” Gondolta magában.

Útban:

-         Na és hova akarsz minket vinni Houju? – kérdezte Inu gyanakodva mert ismerős volt neki a szag.

-         Úgy gondoltam hogy a Szent erdő a még megmaradt részébe megyünk kirándulni. – magyarázta asrác.

Szent erdő alatt Inuyasha erdejére gomdolt már ami megmaradt belőle.

-         Lesz egy túra vezetőnk is. – magyarázta tovább Houju – ő mindent tud az erdőről.

Megérkezésükkor Inu egy kicsit nyugtalan lett és nem tudott magával mit csináljon ázért is mert a túravezető késett legalább egy órát.

-         Mi a baj Inuyasha? – kérdezte Kagome kíváncsian.

-         Emlékszel hogy sosem akartam az erdőm É-i részére menni??

-         Igen – mondta a lány érezve hogy itt még gondok lesznek.

-         Nos, azért mert innen ember még nem tért vissza egyben. – nézett a erdő felé Inu

-         Hogy hogy??

-         Azért mert ez a rész egy démon tanya én sem megyek ide ha csak nem muszáj. Hiába mondtad hogy ebben az időben nincsenek szellemek mégis gonosz aurát érzek.

-         Igen én is érzem. – mondta Kagome félve egy kicsit és közelebb lépett Inuhoz.

Houju ezt észrevette de nem szólt semmit számításba véve Inuyasha erő fölényét bár látszott rajta a féltékenység. A hanyou ezt leplezetlen elégedett mosollyal nyugtázta ezzel is növelve Houjuban az ellenszenvet.

Rá félórára végre megjelent a túravezető. Vékony nyúzott férfi volt. Látszott rajta hogy nem sokat aludt.

-         Örvendek. – szólt kissé rekettes hangon. – Murako vagyok én vezetlek titeket és mesélek ha kéritek. Akkor induljunk.

Az elején az erdőben  semmi különleges nem volt de beljebb érve sötétebb és hűvösebb lett. Kb. 4 órája mehettek mikor Murako megállt.

-         Itt jó is lesz. Pihenyűnk egy kicsit. – mosolygott bíztatóan.

Mindenki lepakolt és elkezdtek enni mivel nagyon éhesek voltak.

-         Mond csak Murako miért ilyen furcsa ez az erdő? – kérdezte Houju.

-         Nos az erdő nagyon régen egy szellemé volt – Inu erre elmosolyodott amit a srác igen furcsállt.” Vajon miért ilyen idegesítő a jelenléte?” Gondolkodott Houju. – és itt őrizték a Szent ékkövet. – fojtatta Murako – Még akkoriban úgy 500 éve ez az erdő rész csak nyüzsgött a különböző szellemektől. Állítólag azok gonosz auráját az erdő magába szívta és életre kelt de aközelben élő embereknek sikerült elaltatniuk. Azóta ártalmatlan.

-         Szerintem még mindig él és egyre hátborzongatóbb. – mondta Inu feszült figyelemmel.

-         Egyet értek – helyeselt Kagome

-         Mi van beijedtetek? – gúnyolódott Houju.

-         Igaz kicsit furcsább mint szokott lenni – gondolkodott Murako hangosan.

-         Mindjárt megmutatom neked hogy ki fog beijedni – emelte fel a jobbját a hanyou ám hírtelen mozgást hallott a bozótos felöl   és megállt a lendületben.

-         Mozgást hallottam!!! – mondta Inu és Kagome felé fordult.

-         Igen jó füled lehet mert én nem hallottam semmit. Miért nem veszed le a sapkát úgy sem süt a nap. – dacoskodott tovább houju

„Biztos sejt valamit” Gondolkodott idegesen Kagome.

-         Na jó menjünk tovább – jelentette ki Murako.

Mindenki helyeselte az ötletet és elindulta befelé.

Egy kis idő után

Minden elkezdet mozogni körülöttük fák, virágok, bokrok. Hírtelen egy inda felkapta Murakot és a magasba emelte.

-         Áááááá….segítség!!! – kiáltotta.

Inuysaha sem volt rest felugrott abba a szédítő magasságba és karmaival elvágta az indát.

-         Köszönöm de hogy csináltad ezt??? – ámulva kérdezték a fiúk

Kagome kicsit megijedt mert nem tudta hogyan reagálnak a többiek ha kiderül Inuról hogy csak félig ember.

-         Maradjunk annyiban hogy nem vagyok hétköznapi. – vigyorgott kivillantva barátságosnak nem mondható agyarait.

-         Menjünk innen!!! – fakadt ki Kagome

-         Vajon mitől kelhetett fel ujra?? – gondolkodott fenn hangon Murako

-         Én tudom. – monda Kagome és Inuysaha egyszerre.

A lány az üvegcsét amiben az ékkő szilánkok vannak.

- A közelben van egy ezért ilyen az erdő érzem a jelenlétét. – mondta kicsit kipirulva.

- Ez hihetetlen azt hittem csak legenda. – nyúlt feléjük Houju ám Inu leállította.

- Hééé….ha nem akarsz félkarú lenni ne nyúlj hozzájuk. Rendben ?? – nézett a hanyou véres tekintettel a srácra.

Tovább mentek de már nem tudták merre mert az erdő folyton  változtatta az ösvény irányát.

-         Na ebből elegem van – fakadt ki a félszellem – Kagome elhoztad?

-         Igen, de mit akarsz csinálni?

-         Utat török – mondta és kapta ki a lány kezéből a Tessaigat.

-         Azzal akarsz utat törni? – nézet Houju a rozsdás kardra

De ekkor már Inu kihúzta a kardot a hüvelyéből ami egyből egy hatalmas agyarrá változott. A hanyou a szélborda segítségével jókora utat vágott egyetlen suhintással. A fiúk megszólalni sem tudtak a meglepettségtől.

-         Te igaz nem is vagy ember – nyögte ki azt amit Houjut már régóta izdatta.

-         Igaz Inuyasha csak félig ember a másik fele kutya szellem. – nyögte ki Kagome a helyzetre tekintettel.

-         Akkor most levehetem?- kérdezte a hanyou megkönnyebbülve hogy nem kell tartania magát.

-         Nyugodtan ha idegesít. – monda Kagome.

Inu levette a sapkát és előbújtak a fehér kutya fülei. Houju és Morako valami másra számítottak szarvakra vagy valami nem fülekre és elkezdtek nevetni. Inu ezen megsértődött és nem szólt hozzájuk.

Tovább mentek közben Kagome próbált úgy felelni a srácok kérdéseire hogy nem leplezze le a kutat amin át szoktak közlekedni. Bár az erdő még nem mondott le az ékkövekről. Most Kagomet fogta meg a lábánál és húzta egy fa felé.

-         Inuyasha segíts!!!! – kiáltott rémülten

-         Kagome – szólt és megfogta a lány kezeit és húzta vissza.

Szerencsére a hanyou bizonyult erősebbnek és az inda elengedte. A lendülettől Kagome Inu nyakába esett. Egymásra néztek.

-         Köszi. – mondta a lány és egyre fogyatkozott köztük a távolság. Majd elcsattant egy csók. Houju ezt látva féltékeny lett és elindult feléjük de Murako visszafogta megóvva a félszellem karmaitól.

Mikor észbe kaptak feltápászkodtak és elvörösödtek mint a főtrák mindketten.

-         Találjunk ki ebből az erdőből – szólt Murako elhaló hangon.

-         Te éltél itt mond hogyan kerülünk ki innen? – rivált Inura Houju

-         Az kb. 500 éve volt. – nézet a srác szemébe a hanyou majd elővette kardját és másík ösvényt vágott. Hiába a bokrok és fák egyből benőtték a kipusztított részt.

-         Minnél beljebb megyünk annál erősebb az erdő. – állapította meg Kagome – nincs messze a szilánk.

-         Akkor szerezzük meg. Valakinek valami ötlete? – nézett a társaságra borostyán sárga szemeivel. Houju ekkor nem ridegséget hanem magabiztosságot és tettrekésséget látott bennük. „Mint ha otthon érezné magát” gondolkodott magában. – Kagome te miko vagy nem tudsz valamit csinálni?

-         Figyelj én sem vagyok midenható. – húzta fel az orrát a lány – talán az ékkövek segíthetnek gondolta magában. – Inuyasha csinálj nekem íjat és nyilat gyorsan!!!

-         Mi….? – értetlenkedett a hanyou.

Kagome mérgesen nézett rá mire Inu kénytelen volt azt tenni amit a lány kért ha nem akart büntetést kapni. Rabszolga hajcsár morogta a félszellem amit persze Kagome meghallott és 3 FEKSZIK!!! Kíséretében fejbe vágott.

-         Mindenki készen van? – kérdezte magabiztosan a lány. – ahogy megbeszéltük kilövöm és utána futunk MOST!!!!

A nyíl rózsaszín fényben kezdett tündökölni majd a kilövés után kb. ugyanakkora ösvényt vájt mint Inu kardja. Futottak utána ám a nyíl hírtelen egy fában állt meg.

- Ékkőszilánk van a törzsében – szólt kagome.

- Rendben akkor kiszedjük.

Oda ment és karmaival kivájta a fából. Csak éppenséggel a talajból gyökerek törtek elő és körbefogták Inuyashat. Az egyik inda keresztül ment a félszellem vállán és egy másik keresztül döfte volna a szívét ha a szent nyílvessző nem tartja meg. Nagy nehezen sikerült kivergődnie az indák fogságából. Ám mikor Kagome az ékkővet megtisztította az erdő megnyugodott és sikerült kijutniuk.

Houju és Murako megigérték hogy nem beszélnek a történtekről pláne Inuyasharól. Houju kénytelen volt lemondani a mikoról mivel ő is Inut szerette.