Érdekes harc elébe nézünk.- gondolja Miroku- Miya, akiről igazán nem túl sokat tudni kiáll Sesshoumaru ellen, aki eléggé erős. Vajon ki fog győzni?

Mindannyian feszült idegekkel mérte fel a helyzetet. Ha Sesshoumaru beveti minden erejét, Miya meghal. De ez a tény sem tántoríthatja el a lányt. Ha már elvállalta, ő is fog kimászni belőle. Nem ismeri ezt az alakot, de annyi biztos, hogy erős.

-          Miért nem támad egyik sem?- veti fel a kérdést Sango.

-          Nem tudom. Olyan mintha nem is akarnának harcolni.- válaszol Miroku.

-          Olyan nincs. Sesshoumaru minden lehetőséget kihasznál, hogy öljön!

-          Nincs most kedven kiállni ez a kislány ellen. Inuyashával harcoltam volna, de látom éppen gyenge pillanatában értem el.

„Ilyen nincs! Csak nem szánalmasnak talál! Ezt még megkeserülöd! Azt hiszi, nem tudok harcolni, de én megmutatom neki!”

-          Nem mész sehová! Ha már itt vagyok, akkor küzdj is meg velem, ha ez az óhajod.

-          Inuyasha! Megmondtuk már, hogy maradj nyugton, nem?- mondja Sango.

-          FEKSZIK!

Fél órával később Inuyasha magához tért. Már nem volt sehol Sesshoumaru. Elszalasztott egy lehetőséget. De vajon mért nem támadott? Ez nem vall rá!

-          Mi történt? És hol van Miya?- kérdezte félig-meddig kábultan Inuyasha.

-          Miya a kis incidens után elment. Azt mondta, hogy ideje tovább állnia.

-          És Sesshoumaru?

-          Amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt.

„Semmit sem érteni. Sesshoumaru elmegy, nem is öl meg senkit, sőt még harcolni sincs kedve. Vajon miért változott meg?

Ez idő tájt Miya szaporán vette a lépteit, nem jó a sötétben kószálnia, bármikor rátámadhat valaki. De el kellett jönnie a többiektől. Ez így van rendjén. Hamarosan fel kell a nap és akkor már minden rendben lesz.

Minden egyes lépéssel tovább feszült benne a nyugtalanság. Ha nem ér ki mihamarabb az erdőből, akkor… bajok lesznek.

Igazán nem értette a napokban történteket. Talált új ’barátokat’. Hiába hogy sokszor segített embereknek, az más volt. Most végre úgy érezte, mintha számítana másoknak is.

De az a másik szellem, Inuyasha bátyja, olyan ridegnek tűnt kívülről, de mért nem támadott?

Végül föleszmélt a gondolataiból. Nem messze hangokat hallott. Egy gyerekét, talán egy kislányét. De mit kereshet erre egy kölyök?

-          Rin, maradj már nyugton!

-          Igen, Yaken.- és nevetett tovább.

-          Sesshoumaru nagyuram, találkoztál Inuyashával?

De a szellem nem válaszolt. Miya a fák közül figyelte őket. Egy szellem magához vett egy halandót?! Ez érdekesnek ígérkezik! De sajnos az időzítés elég rossz volt, mert az eddig szembe fújó szél megfordult, és így…:

-          Rin menj hátra! Valaki van itt.- hmm, ez ismerős- Bújj elő, te lány!

A kislány Yakennel együtt elrohantak egy biztonságosabb helyre. Közben Miya előmászott a ’búvóhelyéről’.

-          Csak nem zavarok?

-          Te mit keresel itt?!

-          Oh, csak erre jártam.

-          Legjobb lesz, ha elmész, mielőtt még megbánnád, hogy találkoztál a nagy Sesshoumaruval..

„Azt már azelőtt is megtehette volna, de…”

-          Azt hiszed, ilyen könnyedén elbírsz velem?

-          Ha jól érzem, te is csak egy fél szellem vagy.

Mély levegőt vett a lány. Tehát tudja. Persze neki sokkal jobb a szaglása, mint Inuyashának.

-          Szóval rájöttél.

-          Nem volt nehéz.- felelte és leült az egyik farönkre.

-          Most mi lesz? Megölsz?

-          Miért tenném…

-          Hát, mert talán szellem vagy, nem de bár? Nem hallottam még jó szellemről, aki tisztavérű volt.

-          Nem is fogsz!- mordult rá a lányra, majd lassacskán végignézett rajta.

Nem különbözött az emberektől. Érzelmek tükröződtek az arcán. Egy démonnak nincsenek és nem is lesznek. De…

-          Mi jár a fejedben?- törte meg a csendet a lány.

Sesshoumaru észre sem vette, hogy a lány már ott ült mellette a rönkön. Semmilyen félelmet nem érzett. Nem félt, tőle?…

-          Az téged ne érdekeljen!- és otthagyta a lányt.

Egy ideig még nézte a távolodó alakot, de amint eltűnt a sötétben ő is felállt. Most már tényleg ideje volt, hogy tovább menjen. Ennek az egésznek csak annyi volt a haszna, hogy megtudott valamit, ami talán fontos lehet…

Könnyed mozdulatokkal lépkedett, de minden lépés egyre nehezebb volt.

Még sokáig fog tartani az éjszaka. Csendesen botorkált a sötétben. Minden apró zajra felfigyelt. Nem tudhatja, hogy mikor támadhatnak rá. Végre kiért egy tisztásra. Ám de mögötte nagy zaj támadt. Nehéz, súlyos léptekkel közeledett valami feléje. Elbújni már nem tudott, de nem is ért volna sokat vele. Mire az alak kiért, megmutatkozott az arca. Ronda, háromszemű óriás és egy sárkánygyík keresztezésére hasonlított. A hatalmas termett mellett Miya eltörpült. Kissé ijedten hátrálni kezdett a lány, szép óvatos mozdulatokkal, de sajnos a bajt nem kerülhette el:

-          Te meg hova mész? Állj csak meg!- és egy hatalmasat csapott a földre, az utolsó pillanatban tudott csak Miya kitérni alóla.

-          Nem mész sehová! Előételnek megteszed, de nagyobb falat után kell majd néznem!- kacagott gonoszul a szörny.

-          Azt csak hiszed!

-          Na, ne legyen ilyen nagy a szád! Csak elrontod az étvágyam.- és ezzel még egyet belevágott a talpalatnyi földbe.

A lány megőrizve hidegvérét, futott, ahogy csak tudott. Szégyen vagy nem szégyen, de semmi kedve sem volt egy ilyen szerencsétlen étlapjára felkerülni. Mikor már azt hitte megmenekült, az óriás elébe vágott. Miya használva az eszét, nem várta meg, hogy támadjon, belevágta a kardját a szörny méretes lábába.

-          Aúúú, te szuka, hogy merészeled…- de hiába, mert az óriás elkapta.

Majd összeroppantotta a lányt. Kelne már fel a nap, akkor megölné. De így már csak a lassú halálra készülhet fel, nem, nem adhatja fel…

Mielőtt még a szörny keresztbe lenyelte volna, apró darabokra hullott szét. A lány a földön landolt, nem éppen puhára esve. Ezt nem ő csinálta, hanem akkor ki?

-          Szánalmas vagy te lány!- hallotta meg az ismerős hangot.

Sesshoumaru állt előtte, kicsit sem jókedvében (nem mintha lenne olyan).

-          Én is megöltem volna, ha vársz pár percet-, mondta kicsit sem meggyőzően.

-          Az engem nem érdekel.- és fordult volna meg…

-          Várj! Miért mentettél meg?

-          Megmenteni?! Egyáltalán nem állt szándékomban rajtad segíteni, csak azért jöttem, hogy eltávolítsam az útból Bankotsy-t, te csak ráadás voltál.

-          Öhm, hát ez jó…Bankotsy? Ez a maszlag, ő? Egy értelmetlen név, egy értelmetlen démonnak.

Mire befejezte, Sesshoumaru már jóval messzebb járt. A lány utána ment, mert valahogy nem egészen hitte el a ’meséjét’.

-          Már megint te vagy az?- állt meg a szellem.

-          Nyugi, én csak kérdezni akarok valamit.

-          Nekem viszont nincs kedvem beszélgetni veled, jobb, ha eltűnsz innen…

Pirkadni kezdett. Kellemes hajnali szél járta át a vidéket. Lassan a Nap is feljött. Most már mindenki nyugodt volt.

-          Inuyasha, egész éjszaka fent voltál?

-          Na és akkor mi van?- mérgelődött.

-          Már megint mi bajod?- kérdezte Sango.

-          Nála már ezt sem lehet tudni..- egy hatalmas ütés érte Shippou fejét- ááá, ezt, muszáj volt?! Kagome, Inuyasha már megint megütött.

-          Már megint kezdik.- szólalt fel Miroku

-          Na de Inuyasha!

-          Ő keresi magának a bajt.

-          De még csak gyerek!

-          És akkor? A legjobb lenne, ha valahol kiraknánk és…

-          INUYASHA! Ne mondj ilyeneket, mert akkor nem állok jót magamért!- üvöltözött Kagome.

Inuyasha pár méterrel hátrébb húzódott a biztonság kedvéért.

-          Mért mit tudnál csinálni, te csak egy hisztis lány vagy!

-          Azt hogy: FEKSZIK!!!!!!!!!!!!!!

Folyt.köv.