-          Köszönöm, hogy ellátod a sebeimet, Sango!

-          Szívesen, de ha nincs ez a gyógyszer, akkor bele is halhattál volna…-sóhaj- de amint látom meg lett a hatása!!- és egy hatalmas pofont kevert le Mirokunak.

-          Azt hiszem túl éled a mérgezést.- bukkant fel Miya.

-          Öhmm…- pirult el Sango- te itt voltál?

-          Őrt álltam, hátha betoppan még pár szellem…

-          Ha jól sejtem, te is szellem vagy?- állt fel Miroku, készenlétbe helyezve magát.

-          Igen.

-          Akkor miért segítettél?

-          Hagy maradjon az, az én kis titkom.

-          Ahogy gondolod, De rajtad tartjuk a szemünk.- mondta Miroku.

-          Csak nyugodtan.- felpillantott az égre- mindjárt besötétedik, hozok tűzifát.

És ezzel el is ment. Sango még egy ideig figyelte, de…

-          Miroku, nem tanultál már az előzőből- és készült volna

-          Várj! Most igazán nem azt akartam…

Hamar leszállt az éj. Közel s távol egyetlen fényforrás volt, a tűz, amit nem rég raktak. Kellemes szél fújt szembe velük. Minden nyugodt volt, talán egy kicsit túlzottan is…

-          Naraku szagát érzem. Itt járt! Az a féreg, itt járt!

-          Inuyasha! Te meg hol voltál eddig?- lepődött meg Sango.

-          Kagome, jó hogy itt vagy! Shippou megtalált titeket?

-          Igen, Miroku!- ugrott elő boldogan a kis rókakölyök.

-          Miroku, itt járt Naraku?! Mi történt? Mondj már valamit!

-          Nyugodj le Inuyasha! Nincs már semmi baj. Ép bőrrel megúsztuk, szerencse…- ám Inuyasha közbe vágott.

-          Csak azt bánom, hogy nem voltam itt, amikor Naraku erre járt, mert akkor végeztem volna vele mindörökre!

-          Pont te beszélsz! Nem tűnsz valami nagy számnak- lépett elő a sötétből egy női alak- hát elég vézna vagy.

-          Ez meg ki?! MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL?!

-          Csak nyugalom.

-          Na majd adok én neked…

-          Inuyasha! Fekszik!

-          Neeeee, KAGOME! Hogy merészeled…- és a fiú neki csapódott a földnek, Miya pedig egy kis nevetéssel tetézte azt.

-          Bocsáss meg neki, egy kicsit indulatos.- mondta Kagome, sötét arccal.

-          Cccc. Attól, hogy ez még a nyakamon van- ráncigálni, kezdte a füzért- nem, vagyok kevesebb, mint te!

-          Ne álmodozz!- erre egy morgás volt a válasz- Amint látom, jobb lesz tovább állnom.- mondta Miya, és készült volna elmenni.

-          Várj csak!- pattant a szóra Inuyasha- Innen nem mész sehova harc nélkül? Állj ki ellenem!

-          Erre most nincs időm.- vágott vissza.

-          Miiiii?! Nincs időd?! Milyen kifogás ez? Én akkor sem hagyom…

Inuyasha egy gyors mozdulattal a lány előtt termett.

-          Vasromboló lélekrabló!- és nekilendült a csapásnak.

Miya kitért előle, így Inuyasha a fát találta el.

-          Csak nem favágó lett belőled?!

-          Gúnyolódj addig, amíg még teheted!- és előrántotta a Tessaigát.

A kard menten átváltozott.

-          Szép kard! De használni is tudod, kutyus?

-          Kutyus?! HOGY MERÉSZELSZ ÍGY NEVEZNI?!

Inuyasha támadott, de Miya, mögé került, és hátulról megsebezte. Inuyasha ettől még dühösebb lett, hogy egy lány ilyen egyszerűen megvágta. Lehet, hogy szellem, de akkor is csak egy lány…

-          Na, nem volt elég?

Inuyasha használni akarta a szélvágót, de a futva érkező többiek megállították:

-          Ne, fejezzétek be! Miya megmentette az életünket, amikor itt volt Naraku.

-          Nem hiszem el. Pont te!- és rápillantott a lányra.

A kedélyek lassan lecsitultak. Mindenki leült, és értelmes ember módjára beszélgettek.

-          Szóval azt mondod, hogy átutazóban vagy?

-          Igen. Erre rövidebb az út.

-          Miért segítettél Sangoékon? Hiszen szellem vagy…és

-          De te is az vagy, és mégis halandókkal vagy együtt, nem?

-          Ő csak félig az!- de ezt talán nem kellett volna mondani.

Hatalmas ütés érte Miroku fejét.

-          Ezt most, muszáj volt elárulnod?!!- mérgelődött a félszellem.

-          Tényleg csak félig vagy az? Nem is gondoltam…

-          És akkor mi van? Attól még le tudlak győzni!!!

-          Ezt soha nem fogja abbahagyni.- mondta Sango alig hallhatóan, de ez is elég volt ahhoz, hogy Miya vegye az adást:

-          Persze, persze, majd talán egyszer, ha végre felnősz…

Egész nap nem történt semmi, ezért elég nyugtalanok voltak. Rég nem volt ilyen nap, hogy nem kellett semmit se csinálniuk. Biztosak voltak benne, hogy valami készülőben van, csak nem tudni, hogy mi.

Késő délután fele járhatott az idő. Ahhoz képest még egész világos volt. Inuyasha éberen figyelt, ne hogy valaki hátba támadja őket. Miya nem értette, mi ez az óvatosság, hiszen ott van neki a Tessaiga, és azzal könnyedén legyőzhet bárkit is. A többiek próbálták valamivel eltölteni az időt:

-          Kagome, azt még nem is mondtátok, hogy hol voltatok ilyen sokáig? Végül is megint megbocsátottál Inuyashának? Tudod a biciklid ügyében…

-          Én aztán nem!

-          De hát akkor, hogy

-          Kagome!- ugrott a lány nyakába Shippou- még nem is mondtad, hogy honnét tudtátok, hogy a kútnál vagyok, és titeket kereslek.

-          Hmm- sóhaj- inkább kérdezd Inuyashát!

-          De ő megint mérges lesz, és meg fog verni, és én azt nem akarom.

-          INUYASHA!

-          Már megint mit akarsz?

-          Válaszolj Shippou-nak!

-          Nem pazarlom az időmet, ilyen hülyeségekre!

-          FEKSZIK!!!!!- egy hatalmas puffanás hallatszik, és Inuyasha a földön fetreng-, most már kérdezheted, Shippou.

-          Honnét tudtad, hogy a kútnál vagyok, és titeket kereslek?

-          MIT ÉRDEKEL AZ TÉGED?!- teljes hangerővel kezdett üvöltözni Inuyasha.

-          Már kérdezni sem szabad?!- fakadt ki a rókakölyök.

-          Hagyd már szegény gyereket!

-          Miya, te csak ne szólj bele! Shippou ha befejezed a bömbölést, akkor elmondom… úgy, hogy megéreztem a szagodat a kútnál.

-          Ennyi? Hát ez elég rövid volt.- mondta Miya.

-          Mért mire váltál?!

-          Ennél értelmesebb válaszra, igaz, te magad is olyan értelmes vagy, hogy…

-          NE KEZD MÁR MEGINT!!!- Inuyasha sarkon fordult.

-          Csak nem megsértődött?

-          Most már mennem kéne. Jó volt veletek, de tovább kell indulnom.

-          Biztos vagy benne, hogy ilyen hamar akarsz elmenni?

-          Nem maradhatok már, szorít az idő…

Ekkor Inuyasha rohant feléjük. Ideges arccal meredt előre. A többiek is felfigyeltek egy alakra, aki nem messze állt tőlük. A magas idegen ezüstszínű haját fújta a szél, és egy hold rajzolódott ki a homlokán.

-          Ez meg ki?- kérdezte Miya.

-          Ő, Inuyasha bátyja, Sesshoumaru.

-          Inuyasha öcsikém! Örülök, hogy újra látlak!

-          Ez lesz az utolsó, hogy láthatsz! KÉSZÜLJ A HALÁLRA!

-          Ez az én szövegem.

-          Az engem nem érdekel, az a lényeg, hogy minél előbb elkotródj innen.

-          Nem hallod? Mondom, hogy hiányoltalak, kedves öcsikém.

Sesshoumaru neki indult. Rettenetes gyorsasággal cikázott el az öccse előtt. Egy szempillantás alatt mögé került. Inuyashának védekezni is alig volt ideje, de szerencsére tudta, hogy mit fog tenni a bátyja. Gyorsan kitért a támadása elől.

-          Alattomos húzás volt ez Sesshoumaru. És meg is kapod érte a méltó büntetésed. Tessaiga…

Inuyasha előrántotta a kardot, minden erejére szüksége volt, hogy legyőzze a bátyját. Le kell győznie, ezzel bebizonyíthatja, hogy ő a jobb! Ám de:

-          A Tessaiga nem változott át!- kiáltott fel Sango.

-          Hát az meg hogy lehet? Mi történt?- kérdezte Shippou.

-          Teljesen elfeledkeztünk arról, hogy ma újhold van.

-          És akkor?- értetlenkedett Miya.

-          Akkor Inuyasha…

-          Mi az öcsi, csak nincs valami baj a kardoddal?

-          Nincs az égvilágon semmi baj, csak…- mielőtt még befejezhette volna, átváltozott emberré.

Sesshoumaru soha nem látta még az öccsét emberként. Igen csak meglepődött a fejleményeken. Most könnyű szerrel megölhetné. De akkor is, mi értelme lenne. Emberként még a kardot sem tudja használni. Ez a csata nem lenne tisztességes, hmm, inkább nem lenne izgalmas.

-          Inuyasha, csak félig szellem, így átváltozik minden újholdkor emberré. Hát ez pech, hogy most kellene harcolnia!

-          Érdekes időpont…az újhold.- szólalt meg a lány.

-          Miya, segítenünk kell neki!

Sango útnak indította a csontbumerángot, Miroku az örvénnyel próbálkozott, de még gyenge volt hozzá. Kagome gyorsan megkereste az íjat és a nyilait. Sesshoumaru továbbra is nyugodtan állt egyhelyben, nem igazán érdekelték a „gyenge” támadások. Inuyasha pedig égett a dühtől. De egyrészt félt is, de ezt nem akarta bevallani magának. Hiszen mégis a bátyja áll vele szembe, aki így most eléggé fölényben van vele szemben. Ő most csak egy ember. Nem tudta, hogy mire számítson.

-          Inuyasha! Húzódj hátra! Bízd a nagyokra a harcot!- szólt Miya.

Sesshoumaru csak most vette észre a lányt. Sötét haj, igéző barna szemek, de ki ez? Szellem szaga van, de nem igazán…

-          De nagy a szád! Hiába, hogy most ember vagyok, attól még meg tudlak fojtani!!- ordított a félszellem.

-          Majd csak az után, hogy végeztem a bátyáddal!- kacsintott.

Érdekes, nem olyan, mint egy szellem, vannak érzései. De ostoba, hogy ki mer állni a nagy Sesshoumaru ellen, halálra van ítélve…

-          Te akarsz kiállni ellenem? Egy lány? Inuyasha öcsikém, ez igazán nagy szégyen, hogy egy lány mögé kell bújnod, mert ennyire gyáva vagy!

-          Na, meg állj csak Sess…

-          Inuyasha, maradj nyugton. A bátyád csak fel akar bőszíteni.- nyugtatta őt Kagome.