A MÚLTAT HORDOZOM
                                        (ötödik fejezet)




Végtelen várakozás a káoszban.Harc az idővel,a
bizonytalansággal,a rettegéssel és a magánnyal.
Izayoi két hét alatt sem tudott megbarátkozni a háború
gondolatával,azzal,hogy két szeretett férfi is akár vérét
hullathatja a császári fenség nevében.
Düh és kétségbeesés kavargott szüntelen ifjú lelkében,ami
nyugtalanul hánykolódott a féelemből a bánatba és vissza.
Nem szabadulhatott a szívétől,a gyengeségtől,ami uralma alá
vonta az elmúlt hetekben.
Ahogy a kertben néha üdítőleg elsétálgatott késő délután
elfigyelte a kerepelő,tollászkodő kócsagokat.
Volt köztük egy fehér is.Tolla akár a hó,tiszta volt és
kecses.De messze a társaitól egyedül hallászott
"vajon merre lehet a párja?"-elmélkedett Izayoi.
De hiába teltek a napok,a kócsag továbbra is egyedül úszkált
a  tavon. Szeme fénytelenül,fakón feketéllett a fehér pihék
között.
      A hercegnő naponta háromszor is imádkozott,de ezuttal
nemcsak a palota szentélyét használta rá,hanem a város
egyetlen és legnagyobb templomába is betért.
Odabent hatalmas szobrok aranylottak a tömjén füstje alatt.a
félhomályban,szerzetesek meditáltak és tevékenykedtek
mindenfelé.
Izayoi hangtalanul letérdepelt Buddha elé.Könnyei
szöntelenül csorogtak lefelé márvány bőrén,míg fel nem
szívódtak a kimonója vállrészén.
Nem sok idő telt el és egy köpcös,tar fejű,szelíd arcú
szerzetes lépett a lány mellé.
amaz először észre sem vette a férfi,csak akkor,mikor
megérintette a vállát.
-Hercegnő!-
Izayoi felnézett,hiába próbálta leplezni,a sírás nyomai ott
vöröslöttek a barna szempár alatt.
-Hercegnő!-szólította meg újból a szerzetes-Napok óta
látom,hogy szenvedsz!Lelked nyugtalan és lassan
belebetegszel......
A lány nem tudott mit felelni.Torkában gombócként lüktetett
a kitörni vágyó sírás és zokogás.Aztán nyelt egyet és
szembefordult a pappal.
-Valóban....a lelkem szüntelen könyezik....két férfit,kit
teljes szívemből szeretek,a háborúban kell tudnom......
A szerzetes nagyot sóhajtott és megértő pillantást vetett
Izayoira.
-Igen....ez az újabb vérrontás......mindenkit megvisel a
harc és a halál gondolata,de fenséged ha így folytatja
ágynak fog esni.....ne eméssze magát olyan dolgokon,amire
senki sem tudhatja a választ.....
A lány pedig pontosan ettől rettegett.A jövő bizonytalanságától.
-Kérjük hát az isteneket-folytatta a férfi-hogy vigyázzák
szeretteink útját és reménykedjünk meghallgatásra lel
könyörgésünk.....
Buddha titokzatos szemekkel tekintett le a hercegnőre.
                                                      *
Amint Izayoi végzett a szentélyben egy katona kíséretében
visszaindult a palotába.A férfit még Setsuna rendelte
mellé,hogy vigyázza eme zűrzavaros időkben a
hercegnőt.Árnyékként követte a hazavezető úton.
Izayoi belépett a palota kapuján.Intett testőrének,hogy most
már elmehet.Az tétovázott,aztán magára hagyta a lányt a
kertre nyíló teraszon.
Izayoi rezzenéstelen arccal,szellemként derengett a
táncoló,fekete árnyékok között.
A kert szokásos esti hangjai már nem rémisztették meg,mint
kislányként hajdanán.
Most már az élet maga volt az,ami félelmet keltett benne.A
jövő homályos képe,ami nem akart tisztulni.
Az éj sötétjébe belekerepelt egy madár.
" A fehér kócsag"
Hangja bánatos és reménytlen csengése Izayoi szíve mélyéig
hatolt.
A minap a cselédek mesélték,hogy a kertész egy elhullott
kócsagot talált a kertben.Ugyanolyan fehéret,mint amelyik a
tavon tollászkodik magányosan nap mint nap.A párja volt.
Izayoi mély levegőt vett,majd kifújta.A kimonót összébb
húzta magán.Július volt,de a szél hűvös volt és csípős.A
fákat,cserjéket most erőteljesebben megborzolta,a sápadt
félkövér holdat elé pedig egy komor gyászfelhőt zavart.Úgy
festett,mintha az égitest egy fekete legyező mögé rejtette
volna fehér fényét,évszázados orcáját.
A hűvösség körbeölelte Izayoi testét.A lány bőre libabőrörs
lett.Nem a fázástól,hanem valami mástól.Ugyanaz az érzés
kerítette hatalmába,mint néhány hete kotózás közben a kertben.
Rejtözködő szemek figyelték most is.Legalábbis úgy
érezte,hogy nincs egyedül.Nem mozdult.Nem félt.Fülelt és
figyelt.
Vele szemben a kert sűrűje mély sötétségbe torkollott.Mintha
egy végtelen alagút tátongott volna előtte,amiből halk
hangok azt suttogták:
"Jöjj"
A hercegnő lesétált a terasz lépcsőjén.Ott állt a pázsiton
előreszegezett tekintettel.Az a valami ami figyelte őt alig
néhány méternyire állt tőle a fák rejtekében.
A jeges erő amit magából sugárzott olyan volt,mint a kora
tavaszi szellő:csípős és hűvös.
Izayoi megtette azt a néhány lépést,ami még elválaszotta a
rengetegtől.Majd megállt.A szíve vadul kalapált,de nem a
félelemtől,hanem az izgatottságtól.
A kezét lassan kinyújtotta előre,hogy megmarkolja az
energiát,ami körbevette.A karján felállt a szőr.
Amint az ujjai megérintették a jeges aurát,teljes testén
végig futott és kirázta a hideg.
Becsukta a szemét,aztán kinyitotta.Érezte,hogy az energia is
közelebb húzódott hozzá.Aztán mintha egy arany szempár tűnt
volna fel az ágak között.Testetlenül fürkészte Izayoit.
A lány hátrahökkölt és ekor valami kiálló gyökérben vagy
kőben elbukott.Az eséstől halkan felszisszent,aztán újra
keresni kezdte a figyelő szempárt,de az már sehol sem volt.
A hűvösség is oszlani kezdett.A szellő pedig alábbhagyott.
"Káprázat volt mindez?"A túlvilági szempár?Ragyogott akár a
színtiszta arany.....Álmodom?"
A hercegnő öszzeszedte magát és felállt.A sűrű sötétség
előtte üres volt és élettelen.
Ismét egyedül volt.
                                                  *

Már majdnem dél volt,mikor Izayoi felébredt.Már nem is
emlékezett rá,mikor tért nyugovóra,csak arra hogy az éjszaka
külömös álma volt egy arany szempárról,ami őt
fürkészte.Olyan valóságosnak tűnt,hogy szine még mindig
érezte az erő érintését a karján.
A lány felöltözött és megkereste a palota legvilágosabb
szobáját,ahová letelepedett festeni,de a vonalak minduntalan
göcsörtösek lettek és elcsúsztak,a festék pedig szétfolyt.
Miután megunta a bíbelődést az ecsettel és a papírral
olvasni kezdett.
A sorok azonban huncutul összefolytak és összezavarták
Izayoi szemét.
Unalmának legkétségbeejtőbb pillanatában,hogy elterelje
figyelmét tehetetlenségéről kisebb sétára indult a palota körül.
Ahogy a főkapuhoz ért katonák egy nagyobb csoportjára lett
figyelmes.Gondolta köszönti őket,mint a palota úrának lánya
és néhány bíztató szóval kedveskedik nekik.
Mosolyogva elindult az irányukba,de amint hallótávolságba
ért kissé megtorpant.
A férfiak gondterhelt arccal és izgatottan tanácskoztak
valamiről.
-Már megint itt járt....a város határában látták a
parasztok....-
-Gondolod hogy a babonás munkások igazat beszélnek???
-Ezek becsületes emberek.....
-Na de akkor is pajtás!Akik  a föld léynében hisznek,a
folyóknak lelket adnak,azoknak a fantáziája végtelen és.....
-A halott jószágok,a feldúlt földek,a rémült utazók nem elég
hihetőek neked?-
-Ha a saját szememmel látom,majd elhiszem....
Izayoi hangtalanul közelített a katonákhoz.
-Nincs elég bajunk a császárellenes lázadókkal még a rettegő
parasztokkal is viaskodnunk kell....
-Meg állítólagos szellemekkel......-
-Elnézést!-
A férfiak egy emberként pördültek meg.Ijedtség és
meglepődöttség ült ki az arcukra,mikor megpillantották az
aprócska hercegnőt a hátuk mögött.
-Bocsásson meg....ööö...fenséged...de nem hallottuk,hogy
jön.....
Izayoi elmosolyodott.
-Én kérek elnézést....tapintatlanul kihallgattam a
beszélgetésüket.....miféle szellemről bszéltek az urak?-
Azt egyik katona,aki körübelül olyan idős lehetett,mint
Setsuna tanácstalanul megvakarta a fejét.
-Hercegnő!Egy kutyaszellemről...vagyis....-a fiú hirtelen
elhallgatott,ahogy  rangidős társa oldalbabökte.
-Ez csupán a rizstermelők és a falusiak élénk fantáziájának
szüleménye,semmi valóság alapja nincs.....nyugodjon
meg,semmiféle gonosz teremtmény nem fenyegeti a palota
biztonságát...
Izayoi odasétált a katonához.A férfi kissé visszahökkölt a
lány közelségétől,aki szünzelenül mosolygott.
-És úgy vélik kedves uraim,hogy ezek a rendes és jó emberek
hazudnak?
-Nem...vagyis...kisasszony....hát...ö......tudja milyen
mélyen hisznek a túlvilágban.....
Izayoi farkasszemet nézett az előtte álló ifjúval.
-Hogy néz ki az a szellem?
-Oh hát az...-kezdte izgatott lelkesedéssel a legfiatalabb
fiú-Borzalmasan gonosz!Kegyetlen gyilkos!Nem kímél
állatott,nőt,férfit,gyereket!Azt beszélik óriási fehér kutya
képében száll alá az égből,hogy felfalljon mindenkit aki az
útjába kerül,de ember alakját is képes felölteni....
-Embert?-Izayoi felhúzta a szemöldökét-folytasd kérlek!
A fiú megköszörülte a torka,majd újra beszélni kezdett:
-Olyankor a haja,mint a hó:fehér ,de egyesek esküsznek
rá,hogy ezüst....hatalmas termete van,nehéz páncélt visel és
a szeme.....a szeme akár az arany....
A hercegnő szíve nagyott dobbant,de arca nem árult el
semmilyen meglepődöttséget.
-Kegyetlenséget és gyilkos szenvedélyt áraszt a
tekintete....de aki egyszer belemerül abba a szempárba soha
sem tér vissza belőle.....-
Az egyik katona,aki eddig unott fejjel hallgatta társát
felvihogott.
-Öcsém!!!És te ezt elhiszed???A szüleid szép dajka mesékkel
étettek kölyök korodban!Még ha létezik is ez
a...szellem....lenyilazzuk,aztán kitüzzük a bőrét a
városkapura.......
A fiú sértődötten fordult a férfi felé:
-Jó hát ne hidd,de Japán szerte beszélnek  a szörnyről,aki
seregeket küld a Styx folyó másik oldalára,az alvilágba!-
Kisebb vita bontakozott ki a katonák között.Izayoi
mosolyogva figyelte egy darabig a civakodókat,majd szépen
elbúcsozott és tovább sétált.
"Arany szemű szellem"
Gondolataiba merülve rótta a kis ösvényt,ami a palota köré
lett kiépítve.Félóra elteltével visszaért a
kerthez.Felsétált a teraszra és megállt hogy megcsodálja a
júliusi kert szépségét.Behunyta szemét hogy
meditáljon,amikor egy hang a háta mögött megszólította.
-Hercegnő,kérem...-
A lány megfordult.Vele szemben egy katona állt teljes
páncélzatban,oldalán karddal és egy rozzant batyúval.Arca
fáradt és nyúzott volt.
-Parancsoljon!-
-Kegyednek levelet hoztam Edoból!-a katona beletúrt a
batyúba és előhúzott egy tekercset.
Izayoi elvette.Egy cselédlánynak kiadta,hogy adjon
ételt,italt a megfáradt küldöncnek,majd elvonult a
szobájába,letérdelt a padlóra és kibontotta az üzenetet.
"Drága Izayoi!
Remélem egészséged kíválló és biztonságban tudhatlak
palotánk falai között.
Edóban a császár szívélyesen fogadott,mint hű emberét.
A lázadók egy csoportját sikeresen levertük,seregünk
vesztesége csekély.
Az istenek vigyázzák utad leányom,lekedet pedig ne emészd
miattunk!
Még nem tudom mikor ér végett a harc,de bizakodom hogy hamar.
Setsuna remek fiatal ember,kívállóan helytáll,mint kapitány
és nincs nap,hogy ne említené a neved!
Emelt fővel köszönts minden új napot!Légy erős!
                                                    Édesapád"

"Emelt fővel köszönts minden új napot.....lelkedet ne
eméssze a bánat...Légy erős....."
Izayoi rmegő keze összegyürte a paírt,ami aztán a padlóra
hullott a térde mellé.
"Bárcsak lennék férfi.....Karddal mennék én is veletek a
harcba apám!!!!A tehetetlenség megőrjít és te azt kéred
legyek erős????De én gyenge vagyok.....gyenge a
háborúhoz,gyenge a hithez......."
Azzal kitört belőle a zokogás.A főldre borulva,a ökölbe
szorított görcsös kézzel rászta a sírás.Feltűnt lelki szemei
előtt az arany szempár,amint
őt nézi.Nem volt benne kegyetlenség vagy vérszomj...inkább
szelíd együttérzés és megfejthetetlen titokzatosság.....
                                                         
              (folyt.köv)